1997. augusztus 18.

Michael aludt. De nem ez volt az egészben a szokatlan. No nem az, hogy a vészcsengő idegtépő zaját egyetlen élőlény sem bírja elviselni (ezen okból tették fel a MIR-re, hogy minél messzebb legyen a Földtől), nem hogy még aludni is tudjon. Nem. Ez nem szokatlan, hiszen az amerikai már régen megszokta a zsivajt. Az sem volt különleges, hogy a néhai oxigéngenerátor darabjai időnként fejbe nyomták, mert már ez is megszokta. Még az éhesen csaholó Berci sem volt újdonság az amerikai számára. Szintúgy megszokta az össze-vissza repkedő röplabdát és orosz asztronautákat. Nem. A szokatlan az volt, hogy MÉG MINDIG aludt. Pedig Vasily-t és Alex-et már négy napja dög részegen betuszkolták a Szojuz-ba, és Michael azóta aludt. Akkor egy barátságos „Drasztvúj”-t üzent a két távozó felé, majd az első kezébe kerülő flaskát jól meghúzta. A két itt maradt orosz már hiába integetett (amire azt hitte, hogy egy újabb ukrán guggolóst kezdenek), már nem tudta elolvasni a következő feliratot: „Szigorúan csak Bercinek, és csak nagyon különleges esetekben!!!!” No meg persze az alatta levő apró betűs szöveg is kimaradt az életéből, miszerint: „A mutáns mellékhatások, és a bekövetkező magfúzió miatt, használat után ajánlatos a Hold túlsó feléről szemlélni az eseményeket, de a biztonság kedvéért egy másik galaxisban kísérletezzenek (mégse a miénket tegyék tönkre)”
Szegény Michael jól megszívta. Vagy inkább meghúzta. Az üveget. Ott feküdt kitéve mindenféle hatásokra, nem tudván, hogy a két orosz izzadva kalapálta és kötözgette az űrállomást, nehogy szétessen. Egyszer csak elhallgatott a sziréna. Erre az amerikai azonnal felébredt. Ilyen még sosem történt az ittléte alatt. A vészcsengő nem szokott csak úgy elhallgatni. Eddig mindig szerelték (az egyszerűség kedvéért baltával), majd kihajították az űrbe, mer nem sikerült kikapcsolni. Persze az előrelátó mérnökök egy tucatnyit szereltek fel, így mindig volt újabb, ami vész esetén bekapcsolt, majd egy fél órával később követte a többit a (fél)Holdra.
Tehát Michael felébredt. Azt tapasztalta, hogy tök sötét volt. Kinyitotta a szemét. Még mindig tök sötét volt. Lehúzta fejéről a hálózsákot. Még mindig tök sötét volt. Körbetapogatózott, hátha valamely nagyobb alkatrész takarja el előle a fényt. De mivel ilyet nem talált, elkezdett aggódni.
- Miért van ilyen sötét?!! - kiáltotta.
- Kiment az áram labdázni. - válaszolta Pavel.
- Már megint a Villám-Kával van a baj? - kérdezte.
- Ó nem! ő a helyén van. Csak a Progress jött, és a rendszer kapcsolatba lépéskor lerohadt, majd elment a villany és... De hova rohansz? - kérdezte a repülési mérnök, mert az amerikai a Progress szó hallására ellökdöste magától az izzadságbuborékakat, és veszettűl úszott a cuccához.
- Csak mentem, ami menthető - válaszolta, miközben a fogkeféjét rögzítette az űrruhához. - A Progress  a múltkor majdnem tönkretette az űrállomást!
- Ehhez már mi is néhányszor közel álltunk. De az utolsó pillanatban mindig sikerült helyre hozni az egészet.
- De akkor nem volt veszélyben a fogkefém!!! - mondta dühösen az amerikai és az egyik rejtett zugból egy böhöm nagy ágyút halászott elő.
- Nyugi Michael! Most a mi számítógépes rendszerünk navigálja a Progress-t.
- Hát nem most mondtad, hogy az bedöglött? - kérdezte keserűen az amerikai, majd egy Darth Vader-es sisakot húzott a fejére.
- A francba! Igazad van! Anatoly! Sürgősen újra kell telepítenünk a rendszert!!! - kiáltotta Pavel, majd ellökte magát az irányító központ felé. Úszás közben kiköpködte a bulizásból maradt konfettiket, amik vidám színben lubickoltak a levegőben.
Az irányító központban a parancsnok keményen küzdött a rendszerrel.
- Mit akarsz már megint?!?! Nem tudod, mi az, hogy multioptipipelotóniás-hydrothero-pneotográf??? Nem mindegy az neked? Én sem tudom mi az, de van bajom nélküle is. - mormogott magában, majd megnyomta a OK gombot. Erre az űrállomás a saját tengelye körül elkezdett össze meg vissza forgolódni.
- Ááááááááááááááááá!!!!!!!! - ordította a kapitány.
- Ááááááááááááááááá!!!!!!!! - ordította Pavel.
- Höööööööööööööörrrrrrrrrrr!!! - ordította az amerikai, aki a mozgás hatására berepült az ágyúba.
- MIR, itt a Progress. Most hogy a fenébe dokkoljunk?
- Mindjárt megoldjuk a problémát! Csináltunk már ilyet máskor is! Addig kezdjék meg a dokkolást - mondta a kapitány, majd lekapcsolta a rádiót. - Pavel!!! Hogy a francba kell ezt a vacakot irányítani?
- Azt mondták, van ott egy irányítókar, vagy micsoda. Azzal lehet. Próbálj meg ellenkormányozni!
Anatoly megtalálta az említett vasrudat, és elkezdte rángatni. Viszont a számítógép ügyesen mindig kicselezte. Pavel, látva a kapitány tehetetlenségét, elvett Bercitől a vodkát, és odanyújtotta Anatoly-nak.
- Tessék! Húzd meg! Ha elég sok alkohol kerül a fejedbe, egyetlen gép sem tud majd kicselezni.
Egy pillanat múlva az űrállomás nyugodtan lebegett az űrben. A Progress kényelmesen tudott dokkolni. Meghozták a szükséges anyagokat. Michael pedig kapott egy pár görkorcsolyát engesztelésül, aki erre úgy megörült, hogy azonnal kipróbálta.

Közben kint az űrben az „elment áram” kíváncsian figyelte, mint keletkeznek újabb dudorodások a MIR-en.
- Ezek tök hülyék. Én nem megyek vissza abba a diliházba - jegyezte meg telepatikusan az egyik elektron.
- Szerintem viszont tök murisak. Én visszamegyek.
„Én is!” „Én is!” „Én is!” „Én is!” „Én is!”- hangzott több helyről, és már el is indultak.
- Menjetek csak! Mi átalakulunk fotonná, és elmegyünk Jupiterre. - határozott, majd az „elment áram” 30%-a átalakult, majd kihasználva a napszelet, elszáguldott. Így történt, hogy az űrállomás elvesztette az energiaellátásának 30%-t...

Előző		Következő
Felhasznált irodalom: www.cnn.com Mechanika tankönyv-Kepler törvénye		Alkalmazott technika: DM angoltudása  Pi számgép ismerete, és 10 pici ujja  7 bit 2 stopbit-es asszinkron a CCITT ajánlásának megfelelő kapcsolt adatösszeköttetés (modem)