1997. augusztus 8.

Alex kényelmesen lebegett a vezérlőpult felett. Megnézte a kijelzőket, és örömmel tapasztalta, hogy a Szojuz TM-26 dokkolásáig még bő másfél órája van. Pihenhet egy kicsit. Az utóbbi napokban sok mindent kellett csinálniuk. Először is a vak sötétben kellett a főkábelt megkeresni. Utána világosban már gyerekjáték volt a nyalókakupacot felkutatni. Hosszas töprengés után vele foltozták be a Spektr modul réseit. Aztán augusztus 5-én elromlott két elektro-hidrolikus oxigéngenerátor. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy volt még valami, ami működött.
Amíg Alex a műszerpult felett pihent, Michael és Vasily felkészült az oroszok fogadására.
- Lesz itt buli! - jegyezte meg az amerikai miközben a nyakkendőjét próbálta bekötni. Ha már nem tudott fogat mosni, legalább külsőleg ne tegyen rossz benyomást az újakra. A próbálkozásai eddig sikertelenek voltak, mivel súlytalanságban még sohasem próbált ilyen komoly műveletet végrehajtani. Az eredmény az lett, hogy a nyakkendő egyenes maradt és ő tekeredett köré. Egy idő múlva feladta, és a háta mögé hajította. Vasily ijedten ugrott el a felé lebegő csíkos rémség elöl. Sajnos elrugaszkodás közben magával rántotta a terítőt. Viszont a terítőt, hogy ne úszkáljon kaja közben össze-vissza, jól odaszögelték, így az egész asztal követte a terítő mozgását, ami Vasily falrakenésével végződött.
Közben a Szojuz TM-26 bőszen az űrállomás felé evickélt. Benne a két orosz, a súlytalanságot kihasználva, röplabdázott. Anatoly Solovyov, aki átveszi a parancsnokságot a MIR felett (vagyis ő lesz a káosz ura), felugrott, majd a lecsapta a labdát Pavel Vinogradov térfelére. A labda hevesen el kezdett pattogni, majd nekiállt az alsóneműszekrényt kipakolni. A két orosz nem rettent meg. Hiszen ők voltak a rettenthetetlen páros, akik felváltják a MIR orosz legénységét. Persze a labda sem volt a maszületett Földreszállt cica-mica. Gonoszúl pattogott tovább, kirámolva Pavel féltett Leninszobros gyűjteményét.
Amíg a két újonc vígan kergetőztek, és Michael a kapitányt próbálta kiszabadítani az asztal és a fal közötti szűk tartományból, addig Alex elkezdte a dokkolási parancsokat osztogatni. Hamar rájött, hogy rajta kívül senki sem ér rá ilyen apróságokkal foglalkozni, átvette a dokkolás irányítását. Az űrhajó távirányítással elfordult, majd lassított, és végül szép csendesen (ami a világűrben elég gyakori) megállt a zsilipnél. Pont úgy, ahogy kell. Erre Szojuz TM-26 legénysége úgy meglepődött, hogy egy pillanatra abbahagyták a labda kergetését. Ezt az említett tárgy orvul kihasználta, és pattanásból úgy nekirepült Pavel-nek, hogy ő elszállt a zsiliphez.
- Drászvúj! - köszöntötte Michael az előtte elrepesztő oroszt.
- Csukjátok vissza a zsilipet! - ordította Anatoly, akinek a szaglószerve megtapasztalta a két rendszer levegője közötti különbséget. De már késő volt. A MIR megszokott bűze átmászott a Szojuz-ra. Anatoly végül is feladta és kinyitotta a zsilipet, ahol először a huncut labda iramodott át, átrendezve Alex bélyeggyűjteményét, amivel a lányokat akarta az űrállomásra csalogatni. Viszont Moszkva oly messze van...

- Tessék Michael. Ezt neked hoztuk - mondta Anatoly, és átnyújtott egy szép vörös fogkefét az amerikainak. Örömében Michael egy hátraszaltót csinált, és meg sem állt a falig. Eddigre már Vasily-t is sikerült kiszabadítaniuk. Minden a legnagyobb rendben volt. Beleszámítva Alex lebegő bélyegeit, a röpködő röplabdát, az utána rohanó Bercit, no meg az állandó vészcsengőt.