Mivel senki sem tudta, hol az állomás, a vonat is csak lassított.
- Ez mán a Balaton...Györök! -lehelte a részeg kalauz az egyik gólyának, aki a tömény alkoholtartalmú levegőtől azonnal kifeküdt. A még talpon maradottakat egyszerűen lerugdosta a vonatról. Lent egy régen elrohadt tábla hirdette, hogy itt valaha állomás is volt. A nyár eddigi 35°C hősége után vérfagyasztó időjárás várta az arra tévedőket. Köröskörül jeges pusztaság leledzett, ahol néhány jegesmaci játszadozott a fókákkal, és a távolban halványan látszott a Balaton. A környéken a félig megfagyott gólyákon kívül egy részeg harmadéves tengődött.
- KMF-esek utáááááááánam!! -ordította miközben befordult az árokba. Miután sikerült onnan kikászálódnia (1-2 óra alatt), elindult a síneken a tábor felé. Az út eseménytelen volt. Jobbra a jeges pusztaság, balra a szibériai mocsárvidék, elöl a távolban pedig egy munkatábor körvonalai.
A több kilométeres erőltetett menet után megérkezett a banda. Ott felbérelt hóhérok, a señorok várták az újoncokat. Megkezdődött a sorozás. A társaságot hat csoportba osztották, és mindegyik csapat kapott egy ügyeletes kínzómestert. Az ő feladata volt, hogy ne hagyja a gólyákat nyugton, hanem olyan feladatokkal lássa el őket, mint a csapatnév kitalálása, zászló rajzolása, stb., amit a Főgenya talált ki. Eztán kiosztották a jégcsákányokat, amivel az iglukat kellett felépíteni. A „sátorverés” után a señorok összeszedték az áldozataikat, majd elkezdődött a rabok közötti ismerkedés. Kiderült, hogy a hagyományos KMF-es szakokon kívül, még találhatók a táborban erő-szakosok is. őket úgy lehetett felismerni, hogy vérben forgott a szemük, kiálló kapafogukkal akár a sarokból is kiharapták a pókot, megették az ebédet, és éjszaka megugatták a mozdonyt. A legveszélyesebb csoport mégis a másodéveseké volt. ők még nem lehettek señorok, így csak ejtőztek. Viszont feltűnési viszketegségüket úgy enyhítették, hogy molesztálták az elsős lányokat, kikezdtek a kocsmárosnéval, belekötöttek a helyi buszjáratba, és megverték a tűzcsapot. Ha nagyon gonoszak akartak lenni, akkor átöltöztek fürdőszerelésre, beúsztak a Balatonba, és kihozták a bóját.
A csapatgyűlés után elindultak a gólyák felfedezni a környék nevezetességeit. Nevezetesen a kocsmát. Ennek a hegyoldalban található szórakozási központnak a fő előnye az, hogy józanul az ember meg tudja mászni az emelkedőt, részegen meg úgyis legurul. A másik nevezetesség a kocsmarészlegen található International Shopping Centre, ahol csak sílécet, és medvebundát lehetett kapni. A lakosság egyébként nagyon barátságos volt. Sokakat érdekelt, hogy anyuci jól van-e, és nincs-e kedve a bandának valami melegebb éghajlatra is ellátogatni. A señorok ezt a kedvességet néhány üres sörösüveggel hálálták meg, amiket „légipostán” juttattak el a címzetthez.
Este a gólyák megismerkedtek az előző táborozókkal vacsora formában, majd mindenki jól a fejébe véste, hol keresse majd részegen az odúját. Elkezdődött az első vetélkedő. A verseny után a józanok még maradtak bulizni. Fél egy fele a DJ megsajnálta a környéken lakókat, hogy szegények itt nyaralnak a Balaton partján, csendben és nyugalomban kell aludniuk, és meg vannak fosztva a bulizás örömétől, ezért néhány száz dB-el feljebb tekerte az erősítőt. Ettől a perctől kezdve már a keszthelyiek is tudták: a KMF-esek buliznak. A zene csak négyig tartott, az ének viszont fél hatig. Egyik-másik táborlakó, aki jobban be volt állítva másfél órán át hangoztatta, mennyivel jobb fahangja van részegen, mint józanon. Azért, hogy magát jobban reklámozza, benyitott minden szobába, és előadta a műsorát. Ennek eredményeképp reggelre egy rekeszre való bakancsot szedett össze, amivel a “lelkes” hallgatók ajándékozták meg.
Kb. hajnali hétkor valamelyik józan táborlakó felébredt, és rájött, hogy éhes. Mi sem természetesebb, hogy felkelt, majd berúgta a señorok ajtaját kajajegyet követelve. Mivel a papucsokat, és az egyéb csendesítő eszközöket már elhasználták az éjjeli félnótásra, kénytelenek voltak kikászálódni az ágyból kajajegyet osztogatni. A gólyák megismerkedtek a reggelivel (a señorok persze mást ettek). Ez két db. felismerhetetlenségig összetaposott kifliből, egy megrágott mackósajtból és egy gyanús kolbászkrémből állt, amin még ó-asszír ékírás volt. Az utóbbit olyan boldogan vitte vissza mindenki, hogy másnap is azt kapták. A reggelihez gyomormozgatónak mellékeltek egy bögre kaka(ó)t. Mivel délelőtt nem volt program, sokan megpróbálkoztak a Balaton megkeresésével. Az egyik másnapos señor információinak köszönhetően hamar eltévedtek a nádlabirintusban. Mivel ekkorra már elviselhetővé melegedett a levegő, néhányan megpróbálkoztak a fürdéssel, és a legbátrabbak lemerészkedtek a „gyilkos mélységbe” (130 cm) is. A lubickolás közepette megjelent egy úszó.
- Bocsi a zavarásért. Én a Balatont átúszó versenyző vagyok, és szeretném tudni, hogy ez már a túlpart?
- Sajnálom haver, de a túlpart a túloldalt van. Ez itt az innenső part.
- Ó bocsánat, már megyek is.
- Sok szerencsét!
Az ebéd furcsa módon egész ehetőre sikerült. Ezen páran úgy meglepődtek, hogy megnézték, nem valami luxusétterembe tévedtek-e be. Mások úgy gondolták, ez valami álcázás, és a konyhás nyanya csak meg akarja őket mérgezni; inkább elővették a hazait és azt ették. A kaja után az olyan sportos vetélkedők következtek, mint pl. a szilva megrágása. Az utolsó versenyszámot majdnem elfújta egy tájfun, ezért a señorok mindenkit berugdostak a barakkba. A vacsora is egész jó lett volna, ha a húst el lehetett volna vágni, és a sült krumplit nem főzik. A vacsi után kezdődött az éjszakai akadályverseny.
Amíg a csapatok izgatottan készültek a versenyre/szivatásra, a señorok nyugodtan söröztek. Természetesen lámpát nem vihetett magával senki, ezért a gólyák, megpróbálták elrejteni. Ki-ki a nadrágjába, Kiki pedig a pólója alá. Amikor a szervezők már eléggé be voltak állítva, elindították az első csapatot a sötétbe. A señorok azt a tanácsot adták a gólyáknak, hogy énekeljenek, mert ha eltévednek, akkor is megtalálják őket, még ha részegek is. Ennek az lett az eredménye, hogy az egyik csapat lelkes éneklés közben becsörtetett a Józsi bácsi tanyájába, pontosabban a tyúkólba. A nagy ricsajra kirobogott Józsi bá’ egy eszméletlen nagy baltával.
- Möntök innön a bús büdös *ö**ába!!!
Egy másik csapat a nyakig érő fűben kereste a következő akadályt. Az orrukig sem láttak a sötétben. Egyszer csak előttük a távolban megpillantottak egy lámpát. Furcsa mély mormogások hallatszódtak felőle. A gólyák azt gondolták, biztos az egyik señor, csak már részeg. Kiáltozva és integetve futottak a fény felé, majd a dízelmozdony ledudálta őket a sínről.
A verseny alatt a rendezők nyugodtan kocsmáztak. Reggel, mivel egyetlen csapat sem érkezett meg, az ENSZ csapatok segítségével nekikezdtek a gólyák felkutatásának. Volt aki idegességében a kocsmába ment, volt aki aludni, volt aki egyszerűen lement a strandra. Szerencséjére az egyik csapat épp akkor mászott ki a Balatonból, így sikerült megfosztani a fürdőzés örömétől. Az utolsó csapatot ebéd után találták meg egy tyúkól közepén a részegen énekelő Józsi bácsival együtt. ők bár lemaradtak a borzalmas ebédről, de az ott található tyúkok kárpótolták az éhségüket.
Délután a táborvezető kiosztotta a csapatoknak, milyen műsort készítsenek estére. Ez egy ismert zeneszám eljátszásából és egy szakszavakból összeírt történet kitalálásából és előadásából állt. A tátika senkinek nem okozott különösebb problémát, viszont a történetekkel keményen megizzadtak. Az egyik señor úgy segítette a csapatát, hogy meghúzta a vodkás üveget, majd amikor már be lett állítva a többiek leírták amit mondott.
Az esti műsor után búcsúzóul még felbulizták a környéket. A tulaj azt mondta, nyugodtan szórakozzunk, de hajnali nyolcra el kell hagyni a szobát. Erre egyesek úgy reagáltak, hogy a buli után elbarikádozták az ajtójukat. A többiek inkább a reggeli vonattal mentek haza. Amint mindenki elhagyta a tábort, ismét kisütött a nap, megint nyár lett. A vonaton megint mindenki hőgutát kapott.